Napi útmutatás március 22: Engedd el azt, ki rabságban tartja lelked!

Napi útmutatás március 22: Engedd el azt, ki rabságban tartja lelked!

Vannak az életben olyan szívet érintő találkozások, melyben 1-1 pillanatra igazán közel kerülünk önmagunkhoz.

Azt érezzük, hogy a másik emberrel összeadódó energiáink miatt végre egy egészet alkotunk, nem hiányzik semmi. Megtapasztaljuk a valódi harmóniát, szeretetet. A lélek emlékezni kezd, végre otthon érzi magát. Hiszen mióta a földre jöttünk, erre az érzésre vágyunk. Születésünk óta keresünk valamit, amiről úgy érezzük, valamikor, valahol elveszítettük.
Ha lélektárssal találkozunk, megleljük néhány pillanatra ezt a csodát, és innentől kezdve rabjai leszünk a másiknak. Akkor is, ha az idő nem alkalmas arra, hogy egymáséi legyünk. Akkor is, ha elválaszt bennünket fél világ. Ábrándokba menekülünk, és semmi más nem éltet, minthogy életünk örökre összeforrjon.
El sem gondolkodunk azon, hogyan láthatunk ennyire tökéletesnek valakit, hogyan is hiányozhat egy ember, akit alig ismerünk.
Hidd el, nem a másik ember hiányzik, hanem maga az érzés. Hiányzik itt a földi létben az egység, amit odahaza (a születésed előtt) megtapasztaltál. Az az önmagad hiányzik, aki boldog volt a másik mellett néhány pillanatra. Boldog önmagad hiányzik, aki telve volt reménnyel, aki hitt a csodákban. S ahogy a másik embert elveszítettük, elveszett a remény.
A lélektársak tanítanak meg az élet egyik legnagyobb leckéjére, az elengedésre. Hiszen csak akkor van tétje, ha lélekben közel áll hozzánk valaki. Ekkor tudom bebizonyítani, hogy nem az önzőségem vezérel, hanem a szeretet. Elfogadom azt, ha menni akar. Elfogadom azt, ha nem engem választ. Hiszen nem birtokolni akarom, hanem szeretem. A szeretet pedig nem köthető feltételekhez.
Mindig lesz egy kis helye a szívemben, hiszen ő a részem. De nem állítom meg az életem miatta, nem várok, nem erőszakolom rá magam. Nem zsarolom, és nem hiszem, hogy jobban tudom, mi kell neki, mint ő maga. A lelke tudja, milyen megtapasztalásokra van szüksége.
Szeretettel a szívemben elengedem, de attól még ugyanúgy szerethetem tovább. Becsülöm magam annyira, hogy nem szenvedek, nem kínlódok, hanem hiszem, ha itt az ideje, történetünk folytatódik. Hálás vagyok, hogy Isten keresztezte utunkat, és megmutatta, mivé válhatunk, ha elengedjük a múlt fájdalmait, félelmeit. Hiszen a tiszta szereteten alapuló kapcsolatok már nem tűrik a játszmákat, a féltékenységet, a gyűlöletet, a zsarnokságot.
Az én feladatom az, hogy tökéletesítve lényem méltóvá váljak egy lélektársi kapcsolat megélésére. S hogy eljutok-e addig ebben az életben? Ez senki máson nem múlik, mint rajtam…
Mohácsi Viktória

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*